BLOG
Élet a birtokon
Nem is álmodhattunk volna szebb panorámát, mint a tanúhegyek ölelésében felbukkanó Balatont, körülötte szőlővel és a környék településeivel. A birtok fölött a tekintélyes Csobánc, a rajta álló várrommal. Ékköve természetesen a több, mint 100 éves ház, amit igyekeztünk...
Belülről kifelé építkezés és jutalom a sok fáradtságért
Miután készen lettünk funkcionálisan az első ütemmel, a nagyházzal, elkezdtük a kinti terepet is rendbe tenni: összegyűjteni a rengeteg szemetet, amik a birtok különböző pontjain bújtak meg, a leomlott támfalakat visszaépíteni, a régi öntözőrendszert újjáéleszteni, a...
Házból otthon – avagy az első évünk története
Az első nyarat ott töltöttük, úgy, ahogyan volt. Visszaköttettük az áramot, a vizet, a régi villanybojlereket, minden szobába 1-1 égőt és konnektort rakattunk, kitakarítottunk, vittünk pár matracot, és meghívtuk a családot és a barátokat, hogy együtt örüljünk....
És végre a miénk lett
És igen, végre átvettük a birtokot. Egy keddi napon. Elindultunk együtt, a kis család, Johanna első hosszabb útjára, a Balatonra, hogy átvegyük, amire olyan régóta vártunk. Odaértünk, az eladó a lányával és a vejével vártak már. Meg voltunk illetődve mind. Elkezdtük...
Ahogyan minden kezdődött….
Emlékszem, amikor megérkezett az utolsó engedély a hosszú vásárlási folyamat után, és végre biztosak lehettünk abban, hogy miénk lesz a hely, és megállíthatatlanul valami új veszi kezdetét….Minden a covid előtt kezdődött, és éppen a kisebbik lányunkat vártuk,...
Bemutatkozunk
Mi vagyunk a Benn család: Iza, Andris és a lányaink Szonja és JohannaSok dolgos munkaóra, estébe nyúló ötletelések, gyermekáldás, felújítás, törés-zúzás majd építkezés, értékmegőrzés és korszerűsítés, az első szállóvendégek, egy szűkkörű intim esküvő, szüretek,...






